#Budai Gyula


Budai Gyula: igazságtételt vár az ország
 

Budai Gyula: igazságtételt vár az ország

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Katonai Ügyészség tavaly óriási hibát követett el, amikor nem hallgatta ki tanúként Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a rá tett terhelő vallomás után.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző

Hiller diszkréten leteremtette Budait
 

Hiller diszkréten leteremtette Budait

Hiller István szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajátos születésnapi köszöntőt küldött az ebben a tanévben 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. A szocialista politikus szerint az ELTE volt és jelenlegi rektora, illetve a hallgatói önkormányzat kiáll az egyetem vezetése, illetve annak elmúlt időszakbeli tevékenysége mellett.

MTI MTI




Sukoró-ügy: nem függesztik fel a Budai Gyula ellen indított pert
 

Sukoró-ügy: nem függesztik fel a Budai Gyula ellen indított pert

A Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök által jó hírnév megsértése miatt indított polgári peres eljárás felfüggesztését kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ügyvédje a Pest Megyei Bíróságtól a kedd délután tartott első tárgyaláson. A bíró a per folytatása mellett döntött.

MTI MTI





Elrendelték a nyomozást Fapál László zuglói lakásügyében
 

Elrendelték a nyomozást Fapál László zuglói lakásügyében

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása ügyében - erősítette meg a főügyészség szóvivője.

MTI MTI


Bajnai és Gyurcsány is perel
 

Bajnai és Gyurcsány is perel

Március 8-án lesz az első tárgyalása annak a pernek, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen a Sukoró-ügy kapcsán.

MTI MTI

Meggyes Tamásnak elküldték a selyemzsinórt
 

Meggyes Tamásnak elküldték a selyemzsinórt

Talicskák, csontvázak, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, halállista, sorozatos szabálytalanságok, vádaskodások, hazudozások, perek – az esztergomi polgármesteri hivatalban és környékén az őszi választás óta „zajlik az élet”, ám a helyzet feltehetőleg most tovább „fokozódik”. Az Állami Számvevőszék a napokban nyilvánosságra hozta a korábbi városvezetés pénzügyi tevékenységét vizsgáló jelentését. Tétényi Éva polgármesterrel az ÁSZ-jelentés közzététele utáni új helyzetről beszélgettünk.



Egy ingatlanszerzés miatt tett feljelentést Budai Gyula
 

Egy ingatlanszerzés miatt tett feljelentést Budai Gyula

Büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Budai Gyula ezt pénteken jelentette be a honvédelmi bizottságnak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, amelyen Juhász Ferenc (MSZP) egykori honvédelmi miniszter, bár meghívták, nem jelent meg.

MTI MTI



Nyomozást sürgetnek Juhász Ferenc ügyében
 

Nyomozást sürgetnek Juhász Ferenc ügyében

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; Budai Gyula ezt szombaton mondta, közölve: Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását.

MTI MTI